A szovátai Medve-tó a világ legnagyobb és Európa egyetlen heliotermikus (naptól melegedő) tava.
A heliotermia jelensége a tömény sósvizű tó fölött átfolyó két édesvizű patakocskának köszönhető. Ha nem volna ez az igen vékony, alig pár centis édesvízréteg a tömény sósvíz fölött, a Medve-tó is ugyanúgy viselkedne (nappal fölmelegedne, éjszaka újból lehűlne), mint a világ bármelyik természetes tava.
Egy egységes összetételű édes- vagy sósvizű tó, elnyelve a nap sugarait, jelentős hőmérsékletemelkedést mutat 1,5-2 méter mélységben. A felmelegedő víz kitágul, sűrűsége csökken. A kisebb sűrűségű, melegebb vízrétegek a felszínre emelkednek, és éjszaka hőjüket átadva a hidegebb levegőnek, lehűlnek.
A Medve-tó esetében a felszíni édesvízréteg sűrűsége jóval kisebb, mint az alatta levő akár 50 oC-os sósvízé. Ez a sűrűségkülönbség meggátolja az áramlási folyamatok kialakulását.
Az áramlási folyamatokban meggátolt sósvíz hőmérséklete a hőelnyelő zónában így napról-napra emelkedik, és a természetben máshol nem tapasztalt, szinte hihetetlenül magas értékeket is felvehet.
Kalecsinszki Sándor, a Budapesti Földtani Intézet fővegyésze, 1898 és 1901 között végzett méréseket a Medve-tavon. Neki sikerül legelőször magyarázatot találni a heliotermia jelenségére. 1900 nyarán 1,32 méter mélységben 71 oC hőmérsékletet mért.
A későbbi években az intenzív fürdőzés következtében a Medve-tó sosem érte el többet ezt a hőmérsékletet. A legnagyobb hőmérsékleti értékeket, 35-50 oC-ot a fürdőidény kezdetén mérték, az idény végére a tó hőmérséklete 25-30 oC-ra csökkent.